Azt mondják a jó dolgokra érdemes várni…Ezt most elég közeli tapasztalatból alá tudjuk támasztani Dáviddal. Történt ugyanis, hogy a „meglátni és megszeretni” pillanattól számítva közel 2 hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy átvehessük milánói kis lakásunk kulcsait. De teljes boldogsággal állíthatjuk, hogy megérte, ugyanis imádunk itt lakni a Via Vincenzo Foppán, Milánó egyik fő ütőerének számító, idilli sugárútján.

Kezdjük akkor az elejétől!

Mint tudjátok, kb az érkezésünktől számított 2. héten belevetettem magam a lakáskeresésbe, és rövid idő leforgása alatt megnéztem nagyjából 15 lakást. A keresési módszer az elején – a város ismeretének hiányában – az Ágszi-féle „jajjdecuki”, „jajjdeszép”, „imádom” pontos és objektív kritériumok alapján történt, az itteni ingatlan.com weboldalon található lakások átkutatásával. Aztán ahogy egyre többet láttam a városból, és egyre több infót kaptunk itt élő ismerősöktől, földrajzilag leszűkült a kör nagyjából 3-4 zónára, ahol szívesen élnénk. Ezek mind közlekedésileg, mind élhetőség és biztonság szempontjából jó környékek, éppen ezért az ingatlan árak is az egekben vannak.

Szóval Foppácska – az utca nevéből adódóan becéztük el a lakást, mostantól már csak így fogom emlegetni – az első lakások között volt, amit láttam, és már elsőre nagyon odavoltam érte. Szorgalmaztam is Dávidnál, hogy legyen azon lakások között, amiket leadunk a banknak javaslatként, ő pedig abszolút az én ízlésemre bízta az egész albérlet mizériát, úgyhogy elsődleges kiszemeltként bekerült a kalapba. Amíg vártunk a banki jóváhagyási folyamatra, addig következő lépésként jeleztük az ingatlanügynöknek, Michelnek, hogy komolyak a szándékaink, és izzítsa a tulajdonosokat. A bank egész gyorsan rábólintott a frigyre, csodálkoztunk is hogy ilyen könnyen mennek a dolgok, hiszen abban a tudatban voltunk, hogy ebben az egész ügyben inkább mindig a bank lesz a mumus. Na hát egyátalán nem így alakult, és bár Bozzettiék, a tulajdonosok látszólag kedveltek minket, és szintén hajlottak a frigyre, többszöri találkozás után sem mondták ki a konkrét igent…Na és itt jön a „olasz-magyar kulturális különbözőségek egy percben” rovatunk, ahol a mai téma az olasz sunnyerkedés.

Nehéz megfogalmazni a sunyiságuk mibenlétét, de számunkra tök furcsa volt, ahogy viselkedtek. Egy magyar ember legyen akármilyen paraszt is, egy-két találkozás után megmondja, hogy lesz üzlet vagy nem lesz üzlet. Bozzettiék ezzel ellentétben mindig elbűvölőek voltak, de soha nem mondtak semmire konkrét választ.

Visszatérve, sajnos volt egy pár pont a bank szerződésében, amit a tulajok fájlaltak, és itt kezdődött el az időhúzás…Itt Olaszországban 4+4 évre írnak alá albérleti szerződést, a felmondási idő pedig fél év. Igen, ez nagyon drasztikus, hiszen honnan tudod te most, hogy mi lesz veled 8 év múlva?!! A bank viszont a megszokott fél éves felmondási idő helyett mindig 1 hónapos felmondási idejű szerződéseket ír alá minden lakástulajdonossal. Bozzettiék – tegyük hozzá némileg jogosan – azon stresszeltek, hogy rendben, hogy az ország legnagyobb bankja szerződik le velük, de mi lesz, ha mi egyik hónapról a másikra felmondjuk Foppácskát, a bank HR-esei pedig azon stresszeltek, hogy a banki jogászok szétrúgják a seggüket, ha ezen a szokáson változtatni próbálnak. Nem könnyítette meg az sem a helyzetet, hogy sem a tulajdonosok, sem az ingatlanos nem beszéltek egy kukkot sem angolul, így a lényegi dolgok letárgyalása Dávidra maradt, aki azért valljuk be, nem a legrugalmasabb és legelnézőbb munkahelyi környezetben dolgozik jelenleg.

Ezen a ponton eléggé megrekedtek a tárgyalások, mi pedig már totál idegek voltunk Dáviddal, mert időközben leálltunk a lakáskereséssel, előállt az „all-in” szituáció, mindent egy lapra tettünk fel. Elvágyódtunk már a szűkös hotelszobából, ahol addigra már másfél hónapot lehúztunk, de egyre bizonytalanabbnak tűnt a július 1-jei költözés. Az ingatlan ügynök szintén nem könnyítette meg a dolgunkat, azon kívül, hogy óriási elfoglaltságai közepette volt, hogy napokat ült egy e-mailen, eldurrant az agya azon is, hogy az ő ügynökségi jutalékát a bank az aláírástól számított 60.napon fizeti csak ki. Innentől kezdve gondolhatjátok, hogy mennyire volt motivált az üzletben…

Mégis megráztuk magunkat, és elhatároztuk, hogy nem hagyjuk annyiban! Végül a HR-es srác és Anna barátnőm hathatós közreműködésével meggyőztük őket, hogy mi vagyunk az álomalbérlők, akik tutira maradni fognak 2 évig, és nagyon vigyáznak a lakásra (ők még nem ismerik a szürke szörnyet, Sakit :D ). Úgyhogy minden jó, ha a vége jó, július másodikával birtokba vettük Foppácskát. :)

A környék és a lakás tényleg nagyon idilli, azt beszéltük Dáviddal, hogy ha mást nem is profitálunk ebből a két évből, csak ezt, akkor már megérte. Budapesten ilyen körülményeket, ilyen tágas lakást egy pár évig még nem engedhetnénk meg magunknak…A városba való bejutás elég egyszerű, konkrétan a ház előtt áll meg egy busz, ami a városközpontba visz, reggel kétpercenként, éjszaka! pedig 8 percenként jár. Dávid fél óra alatt van a munkahelyén. Sportolás szempontjából szintén ideális Foppácska elhelyezkedése: 5 perc sétára van tőlünk a Solari Park, ahol úszásra, biciklizésre, sétálásra, és futásra is van lehetőség.

A mi loft lakásunk egy belső udvar földszintjén van, így viszonylag kevés jut be az utca zajából. Egész nap terjeng viszont a frissen sült kenyér, és a frissen sült kínai tészta illata, merthogy egyik oldalról egy olasz pékség, másik oldalról egy nagy ázsiai étterem vesz körbe minket. :) Ami külön ajándék számomra, hogy kb 30 méterre van a háztól egy szupermarket, így nem kell többet km-eket cipekednem egy-egy bevásárlás alkalmával.

A pecó két szintes, lent konyha-nappali egységet alkot a gigászi konyhabútor az étkező asztallal és egy kanapéval. Teljesen elszeparálódik a fenti résztől, ahova egy hosszú lépcső vezet. Fent két kisebb méretű szoba van egy Carrie Bradshaw-ével vetekedő gardróbbal, ami persze mondanom sem kell, hogy a kedvenc részem.:) Minden nagyon szépen felújított, egyszerű, fehér bútorokkal, semmi cicoma. A hálószobához tartozik egy picike erkély is, ami a ruhaszárítás szempontjából nagyon praktikus. Összesen kb 3 ember tud kényelmesen megszállni nálunk, hiszen ugye a vendégvárás a kiválasztás során szintén egy fontos szempont volt.. :)

Megnyílt tehát a milánói Kincsem Hotel: magyarul beszélő személyzettel, fél-panzióval és 100 megás wifivel várja vendégeit. :)